Gicica

"Mindenki így jár,
ködbeburkoltan, árván, hangtalan,
nem látjuk,
nem értjük egymást:
mert, jaj, mindenkinek más világa van!"
(Dsida Jenő)

Nem vagyunk egyformák. Ne ítélj el mást, amíg nem ismered a teljes igazságot és nem látod az ő helyzetét, fájdalmát és rejtett sérelmeit! Ne ítélj mást azért, mert nem úgy reagál mint Te tennéd! Van aki mást védve épít maga köré falakat, még ha ez káros is önmagára. Ne ítélj, mert nehezebben, másként birkózik meg dolgokkal, mert egyedül maradt gondjaival! Ha továbbra is van saját támaszod, családod, partnered, gyermeked, otthonod, terveid, jövőd és változatlan hétköznapjaid, ne ítélj! Sok idő után végre volt új családom is, új "testvérem", sógor-sógornő, unokatesók, nagynénik, nagybácsik és keresztgyerekeink, volt Ő, Vele közös otthonunk, közös életünk, mindennapjaink, terveink és jövőnk, amiből nem maradt semmi, .. csak az emlékek. Van akinek mindene elveszett! Nem tudhatod milyen nagynehezen megtalálni Azt az Embert, akit egész életeden át kerestél, aki kiegészít, aki jobbá tesz, aki megmutatja mi az igazi boldogság, akivel megszépül az élet, a világ, aki jövőképet ad, aki olyannak fogad el, amilyen valójában vagy és a hibáitokkal együtt vagytok teljesen tökéletesen egyek, aki mindig kiáll melletted és akiért Bármit, de szó szerint Bármit megtennél, átvállalnád minden fájdalmát, a Nagy Ő-t, ... majd rövid időn belül elveszíteni. Még ma is cserélnék Vele!
A legrosszabb ördögi kör, mikor éppen az az ember hiányzik, aki meg tudna nyugtatni, vigasztalni! Megküzdött értem, átjutott lelkem falain (ami eddig senkinek sem sikerült), elnyerte a bizalmam, s életemben először én Neki adtam teljes szívem, lelkem és az egész életem - amit mind magával vitt. Amíg nem ismertem csak egyedül voltam, így, vagy úgy, de éltem. Most már így magányosan nem tudom hogyan kell!

Mindenki elvárja a gyors változást, ezért könnyen meg lehet tanulni a fájdalom álarc mögé rejtését. Azért, mert mosolygok, nem azt jelenti, hogy boldog vagyok! Mert nem szólok, nem azt jelenti, hogy nem tudok semmit; vagy nem fáj a múlt, amit más tesz, vagy mond, vagy épp nem mond! Sőt!! Úgyis van aki mindent lát és egyszer majd számon kér - minden tettet, minden (be nem tartott) ígéretet! Nekem félnivalóm ettől nincs.
Mindenkinek van "álarca", mindenkinek vannak titkai, ki nem mondott szavai. Csak a szó nem elég, ha azt tettei nem támasztják alá! Fontos a szó, de nem minden! Az anyagi világon túl van, ami a legfontosabb, ami a szívekben lakozik. Az Őszinte Szeretet!

"Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy - te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik - a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed - ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled... de nincs ott. A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged."
(Osho)

"Nincs örömöm semmi örömben,
mert az isten elszállt belőlem
s vagyok végtelen börtönömben,
mint egy halott, oly egyedül."
(Szabó Lőrinc)

Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent,
Ami még nemrég lelkemig hatott;
Mi lett belőlem? Emberek közt járó,
El nem siratott, bús élő halott.
(Ady Endre)

"A halál békés, könnyű.
Az élet nehezebb."
(Alkonyat idézet)

"Nem értem miért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk,
ha utána meg nem engedi, hogy együtt legyünk." :_(

"Ez a legnagyobb fájdalom,
mi engem érhet,
ISTENEM!
Segítsd őt,
csak erre kérlek.
Légy vele, óvd,vigasztald,
öleld át helyettem.
ISTENEM!
TE tudod, hogy mennyire szerettem!!!!"

"Épp most is rád gondolok. Keresem a fényed, amit árasztottál magadból, amivel száz-méterekről felismertelek, amivel kitűntél mindenki mástól. Keresem a tekinteted, ami mindig mosolyra bírt. Kutatom az érzést, ami távozásoddal eltűnt s csak egy ürességet hagyott maga után. Nem találom magam, azt az embert, aki melletted voltam. Elveszett a ragyogás, az őszinte mosoly, szeretet. Messze került a harciasság, ami melletted volt, hogy kiálljak melletted ha igazad van, ha nem. Tökéletes voltál? Nem, de nekem az voltál, mert hibáiddal és erényeiddel szerettelek. A legszebb voltál? Van szebb és kevésbé szebb, de a legszebb nekem igen, te voltál s vagy. ... "Te voltál az, aki idáig igazán megbecsült, szeretett! Hiányzol."

"Életem az eltemetett remények csendes temetője most."
(Anne Shirley)

"Semmi sem gyötör jobban, mint a meghiúsult remény."
(Marcus Fabius Quintilianus)

"A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullajtja el a reményeit, miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi."
(Arthur Golden)

Születésnapodra!
Szeretlek Kicsim!!!

"Én sose hittem, hogy van ilyen, kinevettem, aki azt írta vagy állította, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden – velem akkor ez történt. Csak álltam, néztem rá; és minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, ... én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem, ez a valaki az én világra jöttem indokolása."
(Szabó Magda)

"Azért sírok, mert megnyertem mindent, téged, a boldogságot és az életet, és azért sírok, mert elvesztettem önmagamat, mert nem vagyok többé ép és egész tenélküled, mert ettől a pillanattól fogva sosem én fogok igazán fájni magamnak, mindig csak te, s ha vérezni fogok, a te sebeidet vérzem. Sírok, mert velem megtörtént a csoda, amire gyerekkorom óta vágytam, amitől gyerekkorom óta rettegtem, itt a mitológiai szerelem, és mi lesz velem, vagy mi lesz veled, ha elveszítjük, ha kettőnk közül egyszer meghal valaki."
(Szabó Magda)

Előtted még tudtam élni. Akkor még nem tudtam, de Téged kerestelek! Megtaláltál, s megtaláltalak. Veled a nem tökéletes világ is tökéletes volt. Te voltál a múltam, jelenem és jövőm! Utánad nem tudom, hogyan éljek tovább! Mára csak a múltam maradtál – és ha valóban igaz, egyszer majd a jövőm is.

Majka feat. BLR & Curtis: Belehalok

Kicsikét szűk a világ nekem,
Keresem benne még a helyem,
Nem látom tisztán a holnapot,
Lehet hogy ebbe én ma még belehalok!

Félig telt poharak az asztalon,
Ha úgy tartja kedvem, néha beleiszom,
Szólj rám, ha egyszer véletlen,
Össze futnánk, egy másik Életben!

…

Nem tudom mi lesz majd, ha megunom az egészet,
De még ezt itt hagyom nektek, mielőtt lelépek,
Én a szívembe zárok mindenkit, ki megértett,
És hitt bennem, engem már csak ez éltet!

" A lelkek párosával születnek.
Amikor a Földre érnek, elválnak egymástól.
Az élete során minden lélek a maga párját keresi,
akit ha megtalál, ismét eggyé lesznek,
mert csak így lelhetik meg az igazi boldogságot."

Nem tudom mit szokás ilyen alkalmakkor mondani, mert őszintén megvallva eddig igyekeztem kerülni őket. A legegyszerűbb az, hogy szerettem, és hogy hiányzik! Ő és én együtt láttuk a világot, ami elképesztő, ha belegondolunk, hogy 3 éve még vadidegenek voltunk. Remélem ez nem hangzik önzésnek a részemről, de az ő életének utolsó évei voltak az én életem legjobbjai. Megmentette az életemet és ezt előbb tudta, mint én. Mélységesen büszke vagyok rá, hogy ez az ember méltónak talált arra, hogy velem legyen. Végeredményben azt hiszem bizton állíthatom, hogy mindketten örömöt csempésztünk egymás életébe.  Így hát, majd egy napon, mikor én is eljutok valami végső nyughelyre, ha netán felébrednék egy bizonyos kapu előtt, remélem, hogy Ő ott lesz, hogy kezeskedjék értem és utat mutasson a fal túloldalán.

 /Bakancslista - The bucket list - c. film, saját átiratban/

Abba - The winner takes it all

Crystal: Sosem múlik el

Nézem őt, s nem látom már
Tudom, elment rég és távol jár
De bárhogy éget, bárhogy fáj
Van, mi sosem múlik el
Nincs remény és ő sincs már
Csak a szívem őrzi, vár és vár
S ha látom őt még mindig fáj
És ez sosem múlik el...

Őt látom fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Egy szívben, egy dalban
Mondd, mért kell, hogy halljam
A fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Van, mi sosem múlik el...

Új nap ébred, új nap vár
Hideg hosszú télből
Így lesz nyár
De bárhogy éget, bárhogy fáj
Van, mi sosem múlik el
Múltba vész, nem bánom már
Szívem újra könnyű széllel száll
De látnom őt még, mindig fáj
És ez sosem múlik el...

Őt látom fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Egy szívben, egy dalban
Mondd, mért kell, hogy halljam
A fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Van mi sosem múlik el...

Mért őrzöm még
Mondd el meddig tart
Míg elfelejtem
Vak voltam, most újra látok
De félek késő már...

Őt látom fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Egy szívben, egy dalban
Mondd, mért kell, hogy halljam
A fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Van mi sosem múlik el....

"...fáj az élet nélküled. Nem találom a helyem, nem teszek mást, csak rólad álmodozok, legyen éjjel, vagy reggel, délben, vagy este..........te vagy minden gondolatom, minden pillanatom. Ízelítőt kaptam a boldogságból melletted, most a szenvedést ízlelem, mert nem vagy itt velem. Tudod mi bánt, mert te ugyanezt érzed, hiszen te vagy az én lelkem másik, jobbik része. Mi csak akkor lehetünk boldogok, mikor együtt vagyunk!"
(http://agresszor.freeblog.hu/archives/2010/10/03/Fohasznap_mint_nap/)

„Fáj a lét, a létezés,
A lefekvés és az ébredés.
Fáj a múlt és fáj a jelen,
mindez azért, mert nem vagy velem.”
(Meg Cabot)

„Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem...”
(Wass Albert)

„És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?”
(Vajda János)

„Miért fáj minden ébredés?
Miért annyi a szenvedés?
Miért élünk, ha tudjuk jól,
Ez az egész egy tévedés?”
(Kalapács)

„Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.„
(Reményik Sándor)

„Ha mégis véget ér, mit mind öröknek hittél, és bánat ül szíveden,
Néha fáj majd, hogy visszanézz, és lesz olyan, hogy reggel attól félsz,
Ki néz majd vissza rád a tükör másik oldalán?”
(Kovácsovics Fruzsina)

„Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.”
(Wass Albert)

„Ha könnyű lenne megsiratni és gyászolni azt, amit elvesztettünk, akkor sokkal könnyebb lenne az életünk. Annyira fáj, de annyira fáj valóban megsiratni, meggyászolni azt, amit elvesztettünk, hogy inkább nem akarjuk. Akkor, amikor életemben először megéreztem azt, hogy mi az a gyász, mi az a siratás, a szívem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok.”
(Feldmár András)

„A nappalt még csak jól bírom,
emléked este fáj nagyon.
Arcod ott dereng a falakon,
a hangod szól egy szalagon.
Nem lehet nem gondolni rád.
Mindegy, vállalom vagy tagadom,
de szent igaz, hogy akarom:
nem tudok nem gondolni rád,
nélküled üres lett a ház, néptelen.”
(Auth Csilla)

"Fáj a szív, ha szeret,
Fáj az élet, ha épp nem túl kerek.
Fáj a valóság, mikor nem egy édes álom,
Fáj a világ, mert magamat nem találom!

Fáj,hogy...
Fáj,hogy senki sem ért meg
Fáj,hogy senki sincs aki átöleljen
Fáj,hogy senki nincs ki letörölje könnyem
Fáj,hogy senki nincs ki szeressen engem"

"Az élet néha fáj, mikor sírni volna kedvem de elnyelem a könnyem. Az élet néha fáj, mikor a ki nem mondott szavak üvöltenek bennem. Az élet néha fáj, mikor bolyongó lelkem lelkedre nem talál. Az élet néha fáj, mikor szerető szívem a csendben Érted kiált..."

"Elveszett az élet nem mosolygok már
Fáj a szívem belehalok tán
Hiányzol lelkem túlságosan is
Csak rád vágytam mindig is"

"Mikor nem vagy itt, az éhes idő
mint egy szörnyeteg úgy kúszik elő !
Eszi a szívemet az agyamig rág,
leköti kezeimet és nem megy tovább.   ...

Bánat szaggat szét ha nem vagy velem,
és én már mindenben kételkedem.
Vágtató vad folyók ragadnak el,
hiéna - nappalok tépik az életem.   ..."
(ÚGY SZERESS TE LÉGY A HALÁLOM)
(http://my.opera.com/strings12/blog/2012/03/29/ugy-szeress-te-legy-a-halalom)

"Az életben eljön a pillanat, amikor minden eljelentéktelenedik. A fontos döntéseinket már mind meghoztuk. Ekkorra már minden megy magától. Ismerem magam, mint a tenyeremet. Minden reakciómat pontosan tudom előre. Az életem be van betonozva, légzsák és biztonsági öv is védi. Mindent arra tettem fel, hogy elérjem a céljaimat, de most, hogy itt vagyok, rohadtul üres az életem. De a legszörnyűbb a tudat, hogy még mindig élek."
(Mr. Nobody c. film)

„Ha fáj valamid, keresd azoknak az embereknek a közelségét, akik szeretnek, és akik elviselik a fájdalmadat anélkül, hogy ítélkeznének vagy tanácsot adnának. Ahogy múlik az idő, egyre kevésbé fogsz a tegnap után sóvárogni, és egyre inkább odafigyelsz arra, amit a ma nyújt.”
(Daniel Gottlieb)

"Ami a legjobban fáj, azt sohasem érted. Csak állsz, tehetetlenül a romok fölött, ami megmaradt az álmokból, és nem érted. Nem érted, miért fáj ennyire, nem érted, miért hull a könnyed, nem érted, miért. Most szakadj meg szív, mosd el a fájdalmat! És amikor végre megfordulsz, hogy elfelejtsd a törmeléket és a rengeteg port, valami mindig visszahúz. Mintha éreznéd, miközben összeomlasz, hogy ezen a halott helyen még itt a béke, még itt rejtezik, csak meg kell találni, fel kell kutatni..! Reménykedve állnál neki, hogy összeszedd magad, hogy megtaláld az igazi. az egyetlen igazi lelki megnyugvást, ami vigaszt ad. Aztán megtalálod az összetört álmaid alatt a kettérepedt boldogságot, eltört. Benned is eltört vele valami. És akkor sírni kezdesz."


Wass Albert: Mit csináljak?

Mit csináljak a
könnyeimmel,
ha mind egyre csak előtörnek,
mit csináljak a fellegekkel,
ha mindig jönnek, mindig jönnek,
mit csináljak szegény szívemmel,
ha minden fájdalomra vérzik,
mit csináljak a vad szelekkel,
mikor a tavaszomat
kérdik,

s mit csináljak az emlékeddel, kedves,
ha feledésbe sohasem enyészik?


„Megértettem, hogy a szerelem pillanata akkor jön el, amikor az ember úgy érzi, hogy megszakad a szíve.„
(Stieg Larsson)

Payer András: Gyere vissza kérlek (Quando m innamoro)

Egyedül kószálok a tengerparton,
szemembe könnyet csal a nyári alkony.
Mióta elmentél, nincs boldog álmom,
emléked bennem él, hogy most is fájjon.
Ha tudnám, merre vagy, utánad mennék,
bármilyen távol jársz, várlak még!

Gyere vissza, kérlek,
hozd vissza a szépet,
legyen minden úgy, ahogy rég!
Gyere vissza, kérlek,
úgy szeretlek téged,
ahogy eddig senki se még.

Mióta elmentél, magamba’ járok,
Csak tőled várom én a boldogságot.
Ha tudnám, merre vagy, utánad mennék,
Bármilyen távol jársz, várlak még!

Gyere vissza, kérlek...
...ahogy eddig senki se még.

"Kicsikét szűk a világ nekem,
Keresem benne még a helyem,
Nem látom tisztán a holnapot,
Lehet hogy ebbe én ma még belehalok!..."
(http://morci-rogers.freeblog.hu/archives/2012/06/25/20728719/#e20728719)

"Hogyan tudnék élni nélküled?
Hisz rólad szól az élet.
És az, ami nélküled lehet, nem kell sosem."